Sziasztok!

Eljött az én időm is... Fiatalabb koromban meg sem fordult a fejemben, hogy kertészkedésre adjam a fejemet.

Világ életemben városi gyerek voltam, zöldséggel, gyümölccsel jóformán csak a piacon találkoztam. Úgy látszik ahogy az ember öregszik, kitágul előtte a világ és olyan dolgokban is meglátja a szépséget, amelyeken az előtt simán átnézett.

Nagyapám szerette a kertet, ő még ebben nőtt fel vidéken és a városba költözve sem mondott le róla. Lakótelepi lakásban élt, de volt saját hobbikertje amit művelt becsülettel. Amikor a kert áldozatul esett édesapámék lakás vásárlásának, vállalt művelésre kerteket olyanoktól, akik nem értettek hozzá, vagy csak nem volt rá idejük, hogy foglalkozzanak vele. Cserébe a terméssel ő gazdálkodhatott, a tulajdonosoknak az volt a lényeg, hogy ne maradjon műveletlen a föld és ne gazosodjon el. 

Amikor már nem bírta a kertműveléssel járó fizikai megterhelést, otthon az ablakpárkányon nevelt cserépben erős paprikát. Nem tudom milyen paprika volt, azt sem hogy volt e valami köze a chilikhez, annak idején "macskapöcse" paprikának hívták. De egy biztos: nagyon erős volt! Bár igazán csak elbeszélésekből tudom, de állítólag lehettem vagy másfél-két éves amikor kíváncsiságból megkóstoltam egyet. Nagyapám a megszárított paprikák egy részét egy kerámia papucsban tartott a szobában, amit én kíváncsi gyerek lévén megszereztem valahogy és kóstolót rendeztem a benne lévő paprikából. Állítólag több órás küzdelem és vigasztalás vette kezdetét, amire sikerült nálam semlegesíteni a paprika okozta fizikai és lelki tüneteket. Hogy ennek az emléknek volt-e a következménye, azt nem tudom, de életem első 25-30 évében nem igazán rajongtam az erős ízekért.

De mint tudjuk, az évek múlásával sok mindenben változik az ember ízlése, amit gyermek fejjel szerettünk, az már nem hoz lázba minket és fordítva is igaz, mert amit annak idején elképzelhetetlennek tartottunk, azt most rajongásig szeretjük. Így alakult ez nálam is, és az évek folyamán fokozatosan megváltozott az erős ételekhez való hozzáállásom.

Szóval elkezdtem rajongani a csípős paprikákért, csípős ételekért. Édesapám nagyon bírta az erős ízeket, nagy leves rajongóként - ezt én nem örököltem tőle - a tűzforró húslevest úgy beborsozta és erős paprikázta, hogy utána evés közben rákvörös fejjel törölgette az izzadságot az arcáról, sűrű krákogások közepette. Na én ennyire nem voltam még megbékülve az erőssel, csak azt ettem meg ami szolidan csípett. Most már fokozatosan hozzáedződtem és azt olvastam, hogy a kapszaicin hatására endorfin termelődik a szervezetben, ami megmagyarázza a kapszaicin rajongók egyre szaporodó létszámát és az ezen a körön kívülállók számára világossá teszi, hogy nem vagyunk mazohisták.

2014 nyarán jött el az a pillanat, amikor szembe találtam magamat a habaneroval. Bitbull barátom küldött nekem saját termelésű habanerot, hogy kóstoljam meg. Egy kis polisztirol dobozban érkeztek meg postán, 6-7 db. Utána néztem a habaneronak az interneten, mert nem igazán hallottam előtte ezt a nevet. Láttam, hogy nem kispályás, a Scoville-skálán is elég előkelő helyet foglal el. Megkóstoltam és akkor jöttem rá, hogy erős és erős között is van különbség. A habanero teljesen más ízvilágot képvisel, mint az általam addig ismert erős paprikák. Egy hét alatt becsipegettem a rendelkezésre álló készletet és amikor elfogyott, hiányérzetem támadt. Rákattantam a chilire de rendesen... Megnyílt a világ előttem, addig hegyes erős zöld paprikán, különböző bolti paprika krémeken és ismerősöktől kapott, bizonytalan származású, kertben termelt szárított pirospaprikákon nevelkedtem, de akkor, ott megismertem egy másik világot, egy párhuzamos univerzumot, azt hogy másképpen is csíphet.

Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy öregségemre, városi gyerek létemre, agrárkodásra adom a fejemet és saját felhasználásra chilit fogok termeszteni. A lelkesedés megvan, haladó "kocka" lévén az internetes információ gyűjtés folyamatban, a termesztéshez szükséges kellékek és a magok megrendelve illetve már részben beszerezve. Szerencsére nem nekem kell kitalálnom, hogy hogyan és mivel, rendelkezésre állnak nálam sokkal jártasabb emberek tapasztalatai, amit szívesen megosztanak az olyan zöldfülűekkel mint én.

Nos, így első alkalommal elég sokat sikerült írnom, nem ígérem, hogy ez mindig így lesz. 

Szép napot mindenkinek!